by admin
on január 27th, 2012
at 10:28
Képzeljük el, hogy a Fidesz igazat mond. Konkrétan a 2010-es választási kampányban teszi ezt – azaz olyasmivel kampányol, amit kormányra kerülve meg is valósít. Valahogy így:
„Először is lenyúljuk a közmédiát. A hírgyártást központosítjuk, a híreket eltorzítjuk, akit kell, eltüntetjük. A mieinket nem kritizáljuk, az ellenséget nem dicsérjük. A kormánypropaganda háromszor annyiba fog kerülni, mint eddig a három közszolgálati csatorna, de a takarékosságra hivatkozva mindenkit kirúgunk, aki nem áll be a sorba. A sajtó kap egy szigorú médiahatóságot – innen még a KDNP-seket is elhajtjuk, a frontvonalban csak a leghűségesebb pártmunkások küzdhetnek.
by admin
on január 20th, 2012
at 17:06
Az Európai Parlament strasbourgi vitája világossá tette: Európa nem tudja megállítani Orbán Viktort, és ha Európa nem tudja megállítani, akkor senki. Európa nem szabadul a fasiszta diktátorától, az már világos, de a felszólalásokból az derült ki, hogy Európa maga is védtelen azzal szemben, ami bekövetkezett Magyarországon.
by admin
on január 16th, 2012
at 12:11
Másik lovat! – kiált Richárd király álmából ébredve. Nemcsak hadak veszik körül, de múltjának kísértő árnyai. Másik lovat követel, kér, parancsol Orbán Viktor is. Mindent másként kellene tennie.
by admin
on január 14th, 2012
at 13:45
Diktatúra-e Orbán rendszere? A kérdésfeltevés most nem szónoki eszköz, hanem az Orbánnal szembenálló ellenzék stratégiájának meghatározásához vezető út első állomása. Miért is? Azért, mert végső soron azt gondolom, hogy a diktatúra megdönthető alkotmányon kívüli eszközökkel, ha viszont Orbán rendszere nem diktatúra, akkor bizony az alkotmány keretei között kell maradni.
by admin
on január 12th, 2012
at 15:17
A New York Times szerint tegnap példa nélküli figyelmeztetésben részesített minket az Európai Bizottság. Az AFP figyelmeztető lövésről, a Wall Street Journal pedig arról ír, hogy az EU bekeményített a Magyarország elleni harcban.
Legfrisebb hozzászólások